Ajajj, hát már az alcímben spoilereztem egy nagyot, de tényleg kezdem a lényeggel.
Intenzív, 2016 óta tartó teljesítmény túrázós "karrierem" eddigi legnagyobb csúcspontjára érkeztem el 2019 augusztus derekán, hiszen bő 83 óra alatt sikerült letekernem a 19. alkalommal, 4 évente megrendezendő, óriási hagyományokkal rendelkező 1200 km hosszú és 12.000 méter szintemelkedést tartalmazó kerékpáros teljesítménytúrát. A bejegyzés ezen pontján kb. meg is állok az önfényezéssel, hiszen nem arra szeretném kihegyezni, hogy mekkora atomkirály bringás csávó lennék, hanem egy picit szeretném jobban bemutatni - kendőzetlenül - a saját szemüvegemen keresztül az eseményt illetve ahogyan a 2015-ös teljesítők tették, a későbbi indulóknak mementóként egyfajta útmutatásnak jó lehet.

Történelem

Kezdjük az alapokkal, mert úgy illik, hogy bemutatjuk magát a rendezvényt amiről szeretnénk írni. Szóval mi az a Paris-Brest-Paris (könnyebbség kedvéért innentől csak PBP), a Randonnering, (ejtsd: randonöring - teljesítménytúrázás), honnan ered, mik a gyökerei?

Minden egy versennyel kezdődött ami nem volt más, mint a PBP, (1200 km) A rendezvény gyökerei egészen a 19. század végéig nyúlnak vissza. 1891-ben a Petit Journal újság szervezte meg az az első PBP versenyt, hogy demonstrálják a kerékpár létjogosultságát, praktikusságát. 206 álltak rajthoz, amatőrök, profik vegyesen, hogy teljesítsék a távot. Az indulóknak 16 ellenőrzőpontok kellett áthaladniuk, igazolva, hogy valóban megtették a távot. A győztesnek Charles Terrontnak 71 óra 22 percre volt szüksége a táv megtételére. Ez igen csak szép teljesítmény, különösen annak tükrében, hogy aszfaltos utak még nem voltak. A verseny nehézségei miatt, úgy döntöttek, hogy csak évtizedenként rendezik meg, így a következőt már a huszadik században , 1901-ben tartották. A 10 évvel ezelőttivel szemben , ahol csak franciák indulhattak, itt már nemzetközi a mezőny és két kategóriában indulhattak, verseny és turista (a randonnerök elődei) kategóriákban. Maurice Garin 52 óra 11 perces idővel nyert a verseny kategóriában, míg a turistáknál Rosiere 62 óra 26 perc alatt ért célba. 1904-ben Henri Desgrange A Tour de France alapítója, létrehozza az Audax France-t , az Audax Italiano mintájára. Az Aduax Club Parisien is ebben az évben jött létre, november 30.-án, és rögtön felhatalmazást kapott az Audax France-tól, hogy az Audax szabályrendszere szerint rendezhet brevet-eket.

Utazás - Szállás

Az idei magyar résztvevők (18 fő) legtöbbje az autót választotta. Párizs nem a világ vége, 1500 kilométer, igaz az csak az esemény nevében van benne a francia főváros, konkrétan az idei kiírás Rambouilletból (50km a különbség) rajtolt, onnan, ahonnan a Tour de France befejező, 21. pezsgőzős szakasza indult, a kastély parkjából. Váltott vezetéssel Ausztrián, Németországon át már három nappal a 08.18-i kora esti start előtt megérkeztünk, hogy a 27 órányi utazást ki tudjuk pihenni. Már januárban a benevezéskor Linasban (ez 35 km-re van a starttól) 3 főre foglaltunk le 2 éjre egy olcsó hotelt, ami teljesen kielégítette az igényünket. Ennyi pihenőre mindenképpen szükségünk volt, hogy frissebben pedálozzunk a startot követően. Utólag elmondható, hogy a terv ezen része tökéletesen sikerült.
A PBP utánra 1 napra szálltunk meg egy kis falucska B&B-jében, nagyon helyes hölgy leste minden kívánságát a fáradt triónknak. Bár sokat nem találkozott velünk, mert 12 órát horpasztottunk, mielőtt leléceltünk délnek.

Bike Checking - Gondok a szervezéssel

Na már a harmadik bekezdésnél járok és egyből negatív felhangok jönnek elő.
Azt kell mondani, hogy az egész eseménynek a start procedúra, a helyszín kiválasztása, az EP-k rossz elrendezése és az önkéntesek felkészületlensége az egyetlen gyenge pontja. Lehet, hogy tiszteletlenség ilyet mondani, mert több ezer ember tényleg ÖNKÉNTES alapon és főleg idősek próbálták útba igazítani a kerekeseket, de ha közel 70 országból érkezik a ~6300 fős nép, azt bizony nem könnyű francia idősödő polgárként kezelni. A koordináció sem volt a helyzet magaslatán, mert a jelzések nagyon hiányosak (vagy nem is voltak) mindenki idegesen a másiktól próbált tájékozódni mégis hova kell menni a kötelező bicikli ellenőrzésre (ami egy vicc kategória).
Kiderült ugyanis, hogy a bejárathoz képest (kocsival volt behajtási engedélyem, mégsem engedtek be) 3 km-t kellett gyalogolni, vagy bringázni a szakadó esőben és mivel a kastély mellett a bringás ellenőrzés egy állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságban történt, inkább nem mondom milyen híg izében gázoltunk a kockaköves utacskán, fűben. Hogy mi értelme volt az egész macerás ellenőrzést a legtávolabbi helyre rakni, azt szerintem ők sem tudják.

Az ellenőrzés minőségéről meg csak annyi szót ejtek, hogy egy táblázatban megkaptuk előre, hogy miért mennyi büntetés jár, ha valami csúnyaságot csinálunk. Maradjunk annyiban, hogy simán láttunk olyan bringásokat, akik fékkaron túl logó könyöklővel, normális világítás, fényvisszaverő mellény nélkül tekertek egész éjszaka, pedig ezekre a felszerelésekre azt mondták, szigorúan fogják kezelni, menet közben. Hát a lótúrót azt... Remélem ebből nem lett kalamajka. Ragasztott kormányokkal, söprűnyelekkel, és hihetetlen házi tákolmányokkal találkoztuk.
A bike checking kiválasztott időpontját meg senki nem tartotta be, mindenki akkor jött, amikor akart, ezért az egész tartott 3 órán át (utazás, ellenőrzés)

A rajtolási procedúra meg no comment, sehol egy jelzés, ki hova menjen. Beálltunk Vecsera Balázzsal 'J' csoportosként a sorba, aztán kiderült, hogy két sor van. A másik 1 km-el odébb kezdődött és oda szólt a jegyünk. Ha nem jön egy francia csóka, aki közli, hogy szar helyen állunk, jóval később tudtunk volna rajtolni. De a 18.15-ös rajt így is 18.20-ra tolódott és a lassú tömegrajtból egyesével szállingózós startolás lett, mert a blokkonként túrapecsételést két asztalnál két ember csinálta 350 főnek... Tehát már csak ezért sem jöhetett össze a 90 órások között normális tömegrajtolási lehetőség, a maradék esély is elúszott, hogy erősebb emberekkel közösen leküzdjük a Bresztig várható combos pofaszelet.

 
Indulási időablakok - Időlimitek

A PBP-re való nevezésnek eleve van egy szigorú kritériuma, illetve kettő.
Az előző évben tekerj minél hosszabb hivatalos BRM túrát, jó ha ez 600, de az se baj hogyha 1000 km-es, mert akkor a regisztrációkor két hét előnyöd van azokkal szemben, akik tutira kisebb távot mentek mint Te.
De ez csak egy elő regisztrációs lehetőség, hiszen a másik kötelező pont az, hogy legyél az adott évben SR (Super Randonneur) azaz nyomj le egy 200-300-400-600-as sorozatot. E nélkül nem indulhatsz el, ugrik az előnevezésed. Ja, meg nem árt befizetni a közel 140€ körüli indulásra feljogosító nevezési díjat.
Mindezt csak azért írtam most le, mert három különböző időablak van, ahova be tudsz nevezni.
Létezik 80, 84 és 90 órás. Ezeket negyed órás blokkokra bontják. Sikeres teljesítés esetén semmilyen negatív megkülönböztetés nem éri a versenyzőt, aki a 90 óráson vesz részt, szemben a gyorsabbakkal. Az időablakok csak arra jók, hogy az induló (kora du. és hajnali indulás) eldöntse mi a jó neki a taktikáját illetően. Szeretsz éjszaka tekerni? Akkor a 84 órás tekerés nem igazán neked való, mert pl. 2 pihenéssel kb. csak nappal fogsz tekerni. Ráérős vagy? Indulj a 90 órások között, ahol nincs profi bolyozás, nem látsz zselét eldobáló arcokat, itt indul a többség, akinek egy célja van, végigmenni. Ez is nagy szó ám, mert az idei kiírás szerint az elinduló 6300 kerekes közül 27% azaz kb. 1700 bringás nem érte el a célszalagot Rambouilletban.
A túra során vannak bizonyos belső időlimitek, amelyeken ha kicsúszol, akkor ugyan még tovább tudsz haladni, de ha többet elszúrsz, akkor gyakorlatilag a végére úgysem tudsz visszajönni időn belül, mert már az sem véletlen, hogy kívülre kerültél. Taposni kell, nincs azért idő a tökölésre, mert a bruttó idő ketyeg akkor is, ha éppen sorban állsz a boltban friss bagettért, vagy épp megpróbálsz egy buszmegállóban pihenni 15 percet a fogcsikorgató hidegben.

Rajtcsomag

Egy szóval, kifogástalan, minőségi. Ja ez kettő.
Nagyon szép a mez, Alé márka, tehát nem valami gagyi, bár utólag kipróbálva hegynek felfelé kissé beleizzadós. A fényvisszaverős szélmellény profi, a sajátomat el sem vittem, felesleges lett volna. A csomag tartalma volt még egy Zéfal 800ml-es kulacs, pont olyan, mint amilyeneket használok, csak hát ugye ez PBP-s :)

Taktika

Az utazás pillanatában, de már jóval előtte rájöttem, hogy elszúrtam a nevezési ablakomat, mert a 90 órások közé 18.15-re időzítettem az indulást. Az indulási idővel az a probléma, hogy eltelik már szinte egy egész nap hasztalanul, és majdnem este rajtolsz, másnapra meg olyan vagy mint a mosott kaki. Szerencsére előtte sikerült több, mint tíz órát pihenni, úgyhogy most nem volt gáz. Az 1000-esen nagyon rossz volt, de ha tehetem legközelebb a 84 órát választanám, mert inkább hajnalban indulok, többet tekerek nappal, mint éjszaka. Ez az időablak ezt tudná garantálni. A 80 órás gyorslábúak nem hinném, hogy azaz én terepem lenne :)
Az első blokkokban amúgy is olyan VERSENYZŐK állnak rajthoz, akiket lakókocsival követnek, szinte semmi cuccot nem cipelnek magukkal, EP-re való beérkezéskor segítők hada veszi körül, akik etetik, masszírozzák a delikvenseket, ők pedig a másodpercekkel szemben folytatnak küzdelmet. Teljesen nem randonneur szemlélet. Persze ezekben a blokkokban indulnak az erősebb randonneurok, de azért kell hozzá némi bátorság, inkább maradtam a biztos, ami biztosnál.

Az útvonal

Pofon egyszerű. Rambouillet -> Brest (612km) -> Rambouillet. Közte sok kötelező ellenőrzőpont, néhány frissítő ponttal, és két "titkos" EP-vel.
Az út végig hullámzik, nincs egy gramm sík sem benne, átlag 100 km-ént 1000 méter szintet kell összegyűjteni.
A panorámát a mezőgazdasági területek, az erdők és a távolban látható dombok adják, illetve a megszólalásig hasonlító az útvonalban sűrűn található települések. Szép szürke kőből építkeznek errefelé, színes ablakok, ajtók tarkítják az ingatlanokat. Nincs benne igazából komoly emelkedő, a legnagyobb tengerszint feletti magasság 352 méter, de a folyamatos hullámzás alaposan megviseli a szervezetet.

Két alaposan feldagadt boka, némi térdfájás és egy kráteres bőrfelületre változó popó a nyeregben eltöltött 83 óra jutalma. Meg az eufória, ami inkább az egész túra alatt ért, mint célba érkezéskor. Az inkább megváltás volt 05:45-kor :)
Épp a bejegyzés megírása előtt tekintettem meg a YT-on az alábbi felvételt, a maláj hölgynek láthatóan ki volt a töke az emelkedőkkel (a snitt odafelé készült 560 km körül a 352 méter magas "hágó" tetején). Azt azért tudni kell, hogy a távol-keleti túraszervezők nem könnyítik meg az PBP-s résztvevők dolgát, mert jobbára előnyben részesítik a lapos, sík túrákat. Így nem lehet felkészülni a PBP-re, it's mental game!

Ellenőrzőpontok

A 1219 km mellett, szerintem egy félmaratont legyalogoltattak stoplis cipőben, ami tudjuk, hogy nem kényelmes.
Az EP-ken a kontroll pontok, a bringák parkolását, a kulacsok újratöltését, a WC-t, az alvóhelyek elhelyezését elég szerencsétlenül állították össze. Ha valamit otthagytál a bringádnál, akkor vagy hagytad inkább a francba, vagy gyalogolhatták vissza fél kilcsit. Ezért nem készült sok kép az EP-ken, mert a telót sokszor benne hagytam a felsőcső táskában. Sok a homokos, murvás rövid szakasz a EP-ken, fekvőrendőrökkel párosítva.... Csomószor beleragadt a gumim és a vázam közé az apró kavics. Rettentő bosszantó és egyben gumigyilkos.

A versenyzők kajáltatása

Azt előre leszögezem, hogy a Service-only pontoknál (mivel nem kötelező) és csak kajáltató pontok, nem álltam sorba, ezekről nem tudok nyilatkozni. Viszont az EP-ken található kantinban többször ettem, de csak egy helyről tudok pozitívat mondani, az viszont 5*.
Az 1097 km-es EP-n Mortagne au Perche-ben a gimnáziumban profi volt minden - persze a gyalogoltatást kivéve. 11€-ért ettem véletlenül dupla adagnak szedett bolognait, ittam narancslevet és kólát, a mellé vett friss, meleg baguette hab volt a tortán.
Ezzel ellentétben Laudéacban és Carhaixban azonos összegért kaptam üres fél adag tésztát 2 merőkanál valamilyen szósszal és 3 csík csirkemellel. Köszi...  Innentől inkább nem ettem meleget, beálltam a self-service (gyorsabb) péksüteményes részlegbe, ahol kapható volt gyümölcs, kv, dobozos tésztás, kuszkuszos saláták és más csomó helyi specialitás, amelyeket nem kóstoltam meg.
Röviden a jó tanács, csak akkor állj be meleg ételért, ha tudod, hogy mit kapsz cserébe, inkább ne szúrj el 1 órát feleslegesen, hogy utána bosszankodva szart egyél, drágán.
A hivatalos EP-ken kívül a helyi lakosság az út mentén, szinte éjjel-nappal finomabbnál finomabb ínyencségekkel, éjszaka forró levessel, kv-val, teával és rengeteg szeretettem várták a bringásokat. Talán a bátorító szó esett a legjobban, miközben hajnali 4kor szorongatta mindenki a keze között a fehér műanyag poharat, benne valamilyen forró itallal. És persze ott vannak az út mentén nyitva a boltok, pékségek, nem volt probléma egyszer sem a kaja beszerzése, mindig volt nálam valami, sőt 2 müzliből meg madárlátta lett.

Résztvevők

Valamennyi szervezet képviseltette magát a Föld számos országából. Ugyan még hivatalos adatok nincsenek, de jól látható módon a legnépesebb tábor a francia/UK/német/olasz négyes. De látszott, hogy sokan jöttek a japánok, amerikaiak, Indiából több százan érkeztek és persze ott voltak az apróbb nemzetek Európából, mint a lengyelek, horvátok, románok, ukránok és mi, magyarok. 18 fővel képviseltettük magukat a rendezvényen. Ugyan eredetileg ennél népesebb lett volna az utazó cirkusz mezőnye, de sok negatív dolog hátráltatta azt, hogy többen legyünk kint. Sajnos a 18 főből nem mindenki ért célba. Ki az óra ellen nem tudta felvenni a versenyt, kit pedig komoly sérülés ért utol :(
Ellenberger példamutató BRM Hungary-s társaságunk összetartása és most nem csak a kiutazókra gondolok, hanem az itthonról szurkoló randonneur társainkra. Ezúton köszönjük a pozitív üzeneteket és a kitartó virrasztást az online követéskor. Jómagam pedig külön köszönöm, hogy sporttársaim elszórakoztattak Discordon, ugyan sokat nem pofáztam vissza, de a Nagy Testvér mindent lát ;) 

Biztonság

A szervők mindent elkövettek annak érdekében, hogy nekünk csak a tekerésre kelljen koncentrálni. Kissé néha már túlzásba vitték, de nem volt zavaró. A túlszervezés viszont a biztonság tekintetében fontos tényező. Azt az elvet vallom, hogy randonneur randonneurnek kárt nem okoz, csúnya szóval eszébe se jut más értéktárgyait eltulajdonítani, ezért nyugodtan mertem rajtahagyni a bringán a cuccaimat, legyen az teló vagy GPS. Bár ha jobban belegondolok, ki a töknek kellene pont az enyém, amikor a több ezer résztvevőnek vannak jobb cuccai.
Az EP-k a külvilágtól jól el voltak kerítve, nem nagyon jöhetett be arra a területre senki, erről folyamatosan éjjel-nappal több száz szervező gondoskodott. 
Talán egy hiányosságot itt fel lehet róni. Legközelebb nem ártana egy fedett sátras bringatároló, mert a hajnali párától csurom vizes biciklire élvezet volt 3x felülni...

Az esemény alatt folyton kísérőmotorosok segítették a bringások dolgát, de az összes EP-n volt, szerviz vagy orvosi ellátás. Pöpec.

A helyi lakosság - Pozitív szemlélet

E-SZ-M-É-L-E-T-L-E-N! A sava-borsát a túrázók sokszínűsége mellett egyértelműen ők adják. A PBP attól PBP, mert tudják miért vagy ott, tudják, hogy mekkora dolog egy ilyen eseményen tekerni, és minél tovább jutottál a szurkolás csak fokozódik, mert közeleg a cél.... A környékbeliek molinókkal, különféle installációkkal, zenekaros koreókkal, ingyenes frissítőponttal, töménytelen tapsolással, Allez!-zással fogadják a bringásokat, és amikor a 4. nap során a 200. elhaladó autóból derékig kihajolva két karjukat rázván hatalmas buzdítást zúdítanak felénk, na akkor tudod igazán, hogy mit jelent a környékbelieknek a PBP. Az idő tört részéig részese lehetsz a történelemnek, lehet az a kis srác vagy kislány, akinek idén pacsit adtál (a szülők legnagyobb örömére) 8-12 év múlva ott lesz a most ünnepelt hősök között! Amit a Villaines-la-Juheli lakosság letett az asztalra fogadtatás terén 1012km-nél, arra szavak nincsenek. Díszsorfal, egyesével bemondta a szpíker mindenki nevét, pacsi hegyek a gyerkőcökkel. Még jó, hogy a sötét napszemcsi volt rajtam, megkönnyeztem a pillanatot elhagyván a várost, mentálisan annyira feltöltött, hogy nem vagyok benne biztos, hogy a Cataflam mulasztotta el a végtag fájdalmaim. Kalandozott egy gondolat a fejemben, hogy: "Akármi van, ezek után muszáj beérni. Az sem érdekel, ha a 4. éjszaka tekernem kell a hideg éjszakában".
Éppen ezért a túra nagyobbik részében az időjárási körülmények és sérülések ellenére végig pozitív tudtam maradni, sokat mosolyogtam, pacsiztam a fiatalsággal, rengeteg képet készítettem és jó kedvvel narráltam a túráról készült dokumentumnak szánt amatőr szintű videómat.

Felszerelés - Időjárás

Mivel a kettő alaposan összefügg, azért nem árt tudni, hogy hiába nyár, hiába giga afrikai hőhullám Franciaország ezen részén Augusztusban éjszaka kurrrrrrva hideg tud lenni. Nálamnál jóval tapasztaltabb túrázóktól kaptam nagyon szuper tanácsokat még a kiutazás előtt. Egybehangzó véleményük szerint nem a táv, nem a tempó, hanem a hideg nyírja ki a résztvevőket. És ez mennyire igaz volt. Az első éjszaka 7, a másodikon 2 a harmadikon 6 az utolsó - befutó éjszakáján 4 fok volt mindössze. Szerencsére eső nem, cserébe brutál szél jött, de azért ott lapult az esőkabát a tatyóban. Aki ilyen körülmények között tekert már pár órát, az tudja, hogy mennyire kellemes tud lenni, hogy nincs meg a megfelelő öltözet, nekünk pedig tekerni KELLETT hiszen, ha pöcsölsz, akkor game over!
Kötelező darab a több rétegnyi öltözet, a hosszú cucc, kesztyű, kamásli, sisak sapesz stb. Ezek nélkül vagy szarráfagytál, mint az ázsiaiak nagy része - szerencsétlenek ott csöveztek hajnalban az erdőben a falvakban hőfóliába burkolózva. Nincsenek hozzászokva ehhez a klímához, vagy ha nem, akkor a 84 órásba kell nevezni, és ha gyors vagy, megúszod a hideg kellemetlenségeket, viszont akkor ahhoz haladni kell ám!
Egyéni preferencia kérdése az alvási eszköz hordozása. Azért egy S.O.S hőfólia, pici derékalj, esetleg hálózsákbélés nem árt ha lapul a táskában a következő részben kitérek miért. 

Alvási lehetőségek

Szinte valamennyi EP-n van alvási lehetőség. Ha nem - jó drága - pénzért veszel alvás lehetőséget, legyen az egy kolesz ágy pokróccal, vagy mobil ágy, takaróhuzattal, akkor aludhatsz akár a kantinban az asztal alatt, a WC-nél, az öltözőben, a tusolóban, a tornaterem padlóján tatamin, vagy kint a szabadban, ha van tököd hozzá :)
De ezt a 2 fokban nem ajánlom, jómagam az utolsó napon már apró megfázással küzdöttem, még a tornatermi szállásra a vacogtató hűvös jellemző, hiába a több réteg ruha rajtam, és ha ehhez hozzájön a horkolókoncert, garantáltan nem alszol, akkor inkább menj olyan helyre ahol kevesebben vannak, vagy bringázz tovább!

 
Az "elveszett" túrakártya története

Félúthoz, Breszthez érve betelt az akció kamerám SD-kártyája, mert néhányszor bekapcsolva hagytam, az meg zabálja a tárhelyet. Megpróbáltam Wi-Fi-n keresztül kapcsolódni a telóhoz, hogy töröljek néhány felesleges snittet, de nem sikerült. Eszembe jutott, hogy cseréljem meg a teló és a kamera kártyáját, de ehhez valami éles és pici szerszámra volt szükségem, mert a céleszköz nyilván nem lapult nálam. Bresztbe érve egy rajzszög lett a megoldás, megcseréltem a kártyákat, így lett helyem újra felvételeket készíteni, de a nagy kavarás közepette a kártyát otthagytam az EP-n egy padon. A szervezők megtalálták és hívták az itthon megadott ICE telefonszámot. Anyámék hülyét kaptak, hogy valami gáz van, de nővérem elsimította a helyzetet, Kalla Zsoltinak hála pedig Carhaixban visszakerült hozzám a kártya, de ezzel még nem volt vége a sztorynak.
Loudéacban bementem kajálni és a tálcát leadva rajta hagytam a kártyát. Kimentem a kantinból a faszi meg hanyatt homlok rohant el mellettem, hogy atyaég ez itt maradt! Ordibáltam utána észbe kapva, hogy azaz enyém, de csak szaladt előre. SPD-ben nem tudtam követni, de végül csak meglett. Mondtam neki, hogy ez már a második :) Ezek után csomót kötöttem rá és a célig elkísérte eszetlen gazdáját a végső pecsétig.

Afterparty

Hülyén csináltuk/csináltam. Többet kellett volna agyalni rajta és megfordítani. Ugyanis a PBP után még kint maradtunk a francia Alpokban tekerni pár hágót, de ha okosak lettünk volna, akkor először tekerünk szép kirándulósan kipihenve, és 3 nap szünetet tartva a PBP előtt sem lett volna e miatt túl nagy terhelés. Így, hogy mindegyikőnk leamortizálta magát elég nehéz szülésnek bizonyult, ámde a helyszínben (Glandon, Col de la Croix de Fer, Iseran, Mont Cenis) és a pazar időjárásban csalódni nem lehetett. Bár a hideg éjszakákból már elegünk lett, folyton 7-8 fokban sátraztunk.

A PBP-vel a lényegi része zárult le a 2019-es BRM-es teljesítmény túrázós időszaknak, de ezzel a kihívások nem értek véget, hiszen teljesítendő célt máris találtam a 2020-as esztendőre.
Minden magyar résztvevőnek gratulálok a 2019-es teljesítményéhez és ha csak egy kicsit segíteni tudtam a 2023-as indulóknak akkor már megérte koptatni a klaviatúrát.