A középiskolás időszak szétrobbantotta a paneles társaságot, nomeg azért tegyük hozzá, hogy ez idő tájt már igencsak a 90-es évek közepén jártunk, és 14 éves fejjel kezdett benőni a feje lágya mindenkinek. Nem bosszantottuk tovább a környék lakóit a csínytevéseinkkel, megnyugvásukra. Azért utólag belegondolva merész dolgokat hajtottunk végre csibészkedés címszó alatt, de ez most más lapra tartozik és túlságosan előre is kalandoztam.

Mint minden rossz gyereknek a felesleges energiáját megpróbálták lekötni szülei elsősorban fizikai dolgokkal, mint pl. a sport. Akkoriban még léteztek grundok, füves pályák a panelek környékén. Dúltak a vérre vagy utolsó gólig zajló focimeccsek. A foci mellett faterom hatására az atlétikával is foglalkoztam, nem voltam túl tehetséges, de kitartó szorgalommal szép eredményeket értem el dobó számokban a korcsoportomban, kislabda illetve később gerely hajításban. Párhuzamosan mindemellett hétvégenként teniszezni is jártam, ez öt teljes esztendeig tartott. A házunk előtt volt két beton ping-pong asztal (ma már ez sincsen meg), mondanom sem kell, hogy a versenyszellem a forgóban, egyéniben, párosban is dúlt. Szóval az energiám lekötésével nekem sosem volt gondom, ám ahogy a gyerek felnő, úgy az iskolában is egyre több terhet raknak rá, szülői részről pedig van némi elvárás, hogy vidd valamire. El-elmaradoztak a szabadtéri focicsaták, az este 10-ig tartó lábteniszpartyk (hálóval!), amelynek csak az egyik oka volt a több tanulás a másik, hogy ez időtájban jelentek meg a számítógépek, amely egyenesen arányos volt azzal, hogy több időt töltöttünk el a monitor előtt. És akkor hol volt még a pólyás Zuckerberg, meg a 150ft-os MATÁV betárcsázós internet korszaka :) A harmadik ok, amely teljesen tönkre tette a 7. és 8. osztályos közötti nyaramat a vakbélműtétem. Tisztán emlékszem Augusztus 1.-et mutatott a naptár, amikor borzalmas fájdalmak közepette vittek a kórházba, és azonnal megműtöttek. Mire a seb összeforrt normálisan, és az orvos engedélyezte volna a mozgást, bőven elkezdődött az általános iskola utolsó éve.

Ami a kerékpározást illeti a középsuli se hozott változást. A többi sportágat továbbra is csináltam a tenisz kivételével, focizni és atlétikázni imádtam, mindkét helyen remek társaságban voltam, talán innen adódig az a tulajdonságom, hogy edzeni jobban szeretek, mint versenyezni. Az atlétikának hála, nagyon sok helyre eljutottam itthon és külföldön, jó lenne majd kerékpárral ugyanezeket a helyeket bejárni egy későbbi időpontban (Koper, Mürzzuschlag, Wels, Villach), hogy csak néhány biciklis szemszögből sem kutya helyet említsek.

A fősulis éveimben elkerültem hazulról, és a foci kivételével minden sportot abbahagytam, amit életem egyik legnagyobb hibájának tartok. Máig érthetetlen okokból sem tudom miért tettem így, pedig a mozgás szeretete mindig is megvolt a családban. Focizni is csak nagyon ritkán jártam le a srácokkal, hétvégente egyszer és ami nagyon gáz volt, hogy 97kg-ig híztam a saját magamnak kialakított kényelmes életvitelemnek köszönhetően. Sosem dohányoztam, sosem alkoholizáltam, különösebb káros szenvedélyem nincs, de ez a fene nagy lustaságot nehéz volt legyőznöm magamban...