Kénytelen voltam három kőkemény esztendőt követően klaviatúrát ragadni, hogy kiírjam magamból legfrissebb bringás eseményen való részvételemet. 2019 óta nem sok minden folyt le a Dunán, mindössze munkahelyet váltottam, új városba költöztem és lement(?) egy világjárvány...

De hol is kezdjem? Ja persze, a bemutatásnál és a miértnél.
A B-HARD brevet eseményt azt követően szemeltem ki magamnak miután sikeresen teljesítettem a PBP-t. A Párizst négy évente rendezik, hasonló erősségű és távú kihívás keresgélése közben bukkantam rá még 2019 végén az akkor még 1000km-es teljesítmény túrára, amelynek első kiadása '20 Júniusában zajlott le. Sajnos nélkülem. A '21-es év sem hozott sikeres részvételt, mert a Covid-protokoll közbeszólt, míg végül 2021 októberében eldöntöttem motiváció gyanánt kb. elsőként early birdként benevezek. Írtam a főszervező srácnak (Nikica), hogy most 1000%, hogy ott leszek a banja luka-i startvonalon, nem lett volna pofám harmadik alkalommal ismét idehaza maradni. Ahogy a szállas.hu szlogenje szól: így is lett!

Biztosan felmerül benned, hogy, na de miért pont Bosznia? Az nem túl veszélyes? Dehát tele van aknával, meg ugye Balkán, ahol elmaradottak az emberek, az utak, meg minden tiszta szemét. Azt kell, hogy mondjam ez csak részben igaz, majd elmesélem mire gondolok. Szóval tettem egy próbát és, ahogy tanult kerékpáros útitársam jellemezte a szervezés mögött lévő kontentet, ez az egész nem szólt másról, minthogy, a nevezett bringások ismerjék meg a balkán svájcának tartott régiót, egyfajta országimázs-szerűen járják be, gyönyörködjenek nevezetességeiben és vigyék jó hírét a szervezésnek. Egész bizton mondhatom, hogy a nyomvonal megrajzolása látvány és ismerterjesztő szempontból sikeresen vizsgázott.
Divatosan szólva a fullos szervezés nem csak magáról a tekerésről szólt.

- Már hetekkel maga a tekerés előtt a kedves bringás részt vehetett önköltséges formában felkészítő edzőtáboron.
- Az esemény előtt négy nap állt rendelkezésre szervezett, ún. warm-up tekerésekre a szervezőkkel, a bicikli csekkolásra/start csomag átvételre.
- Külön-külön fedett helyszínen, színpaddal, kihangosítással hallgattuk végig a kiváló hangulatú eligazítást
- Mindezek után az utolsó napon a bringázást népszerűsítő promó ride keretében a helyi arcok elkísérhették egy 8km-es tekerésre az indulókat, teljes rendőri felvezetéssel és útzárral körítve.
A fentmaradó időben pedig lehetett lazítani az egyébként rendkívül olcsó (már januárban) lefoglalt apartman szálláson, bolyongani a városban, jókat kajálni, turistáskodni vagy éppen az időjárás előrejelzést lesegetni, sokszor.

Eseményről bővebben  

Több táv és kategória közül válogathattak a kalandvágyó sportolók.
A 200km-től, 600-ason át, az 1200-ig, ill. - only - csajoknak egy 150 körüli aszfaltharapdálásra nevezhettünk be.
A leghosszabb táv két kategóriára oszlott, versenyre és brevetre.
A fő különbség, hogy a sikeres teljesítéssel (84 óra) lehetőséged nyílik a Race Across the America versenyre benevezni, mint sikeres kvalifikáció, a brevetnél ugyanez (90 óra) pedig a jövő évi 2023-as PBP. A kettő között még az a nagyon fontos különbség, hogy a versenyzőknek szigorúan tilos szélárnyékozni, de ez minden ilyen eseményen alapszabály, kivéve ha párosban indulsz, akkor csak a pároddal szélárnyékozhatsz.

Az összes távra és kategóriára kb. 50 fő érkezett, nyugodtan mondhatom, hogy a Föld minden tájáról. A helyieken túl francia, kolumbiai, holland, svéd, skót, angol, macedón, német, cseh, szlovák, horvát és persze a legnagyobb létszámban a magyar küldöttség képviseltette magát, nem is akárhogyan, mert hála az istennek nem egyedül nyomtam képletesen piros-fehér-zöld trikolor színeiben. Mi magyarok egy ember kivételével a leghosszabb távon, és csak brevet kategóriában álltunk ott a nem képzeletbeli rajtvonalon, de ha már a kategóriákról esett szó, azért csak elárulom, hogy a verseny kategóriában egyéniben vagy párosban lehetett nevezni, nem olyan bonyolult ez.
Valamennyien kaptunk élő gps nyomkövetőt a biciklire (a beszúrt képen ennek webes felülete látható), amelyen keresztül az otthon maradottak végig tudták élőben követni szeretteik merre járnak, valamint a 'versenyzőket' három kocsi segítette, no persze nem abban, hogy a kaját, piát, ruhát feladják, mert azt mindenkinek magának kellett cipelnie, hanem ha bármi komoly gond adódott volna, akkor ott voltak nekünk, annak ellenére, hogy a túra és a verseny totál önellátónak minősül.
És akkor most rövid dobpergés után ismerjük meg az útvonalat, valamint a szintrajzot, tessék megkapaszkodni a fotel karfában. 
 
Most pedig következnek a mocskos számadatok:
- Start időpontja: reggel 05.00 Banja Luka kellemes parkos főteréről
- Megteendő táv: ~1220km (óramutató járásával ellentétes irányban)
- Szintemelkedés: ~14700 méter
- Brevet kategória maximális teljesítési időlimitje: szokásos 1200km-es 90 óra, mint a PBP-n (ez a szabály)
- Több, mint 20 kisebb ill. 10 nagyobb meghódítandó hágót/hegycsúcsot tartalmaz.
- Legmagasabb tengerszint feletti magasság, leánykori nevén Cima Coppi: 1670m (Jahorina)

Felkészülés

Most biztos azt hiszitek, hogy egy ilyen eseményre fél évemet rászántam a felkészülésre, az összes hétvégémet a hegyeken, illetve telente órákat a szobában görgőn tölthettem, de sajnos ki kell ábrándítsalak, mert semmi másra nem maradt energiám, csak hegyes terepen - Budán - bringás futárként dolgozni.
Nekem ez így kurvajó(sicc!) volt, mert még a cég fizette a felkészülésem a napi átlag 85 feletti km-el és 850-1xxx méter megtett szinttel pedig jött a fitnesz dögivel. A tekerést megelőzően nem voltam önbizalom hiányban (mértem FTP-t), tudtam erőnlétileg mire vagyok képes, mentálisan pedig a kellő tapasztalat és az új megismerése motivált és tartott végig pozitívan (és ez nem közhely).

Ha esetleg Buda magasabban fekvő részén laksz könnyen lehet, hogy futárként gyakorlásból jómagam nyomtam a kezedbe a megrendelésed. Ezúton puszilom a pandás algoritmust. :)
Nem csalás nem ámítás, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány konkrét tekerést tettem meg a Canyonnal. Még február végén voltunk Petivel egy szlovák 200-as BRM-en Stefanéknál, meglátogattam a Giro mezőnyét egy szintezős Pilisben eltöltött napon, ha már megtiszteltek azzal, hogy az első etap szülinapomra esett illetve főpróbaként elmentem a Bakony300-ra, ami elég jól sikerült, de kb. tényleg ennyi.
Mások azért sokkal több energiát fecöltek a tréningbe, edzéstervet követtek, irigykedve néztem a jobbnál-jobb útvonalakat, ott készített képeket, de nekem sajnos a munka mellett erre időm, de főleg energiám se maradt. Jobb híján abban bízhattam, hogy a budai terepviszonyok elegendő fitnesszel vérteznek fel a hosszú utazásra.

Tervezés, kijutás, szállás

A felvezetésben már emlegettem a Covidot, amely végül egyáltalán nem nyomta rá a bélyegét a kiútra. Mákunkra a kiutazás előtt törölték el Boszniában az egész protokoll-rendszert, ugyan rendelkezem három oltással, de se nem állt szándékomban a negyediket beadatni, se kedvem nem lett volna halom papírral mászkálni.
Utazás előtt felhívtam a konzulszolgálat honlapján a bosnyák követség számát, ahol megerősítették, hogy semmi nem kell, valamint a beutazáshoz elég a személyi, mivel az útlevelem lejárt már tavaly.
Egy kocsival, Gabi cimborámmal jutottunk el Banja Lukába, az ország Ény-i laposabb részére, miután már januárban lefoglaltuk a Bookingon a szállásunkat három főre.
Na mondjuk ez a megérkezés és a szállás sztory megér egy misét.
Nem tudom hányan voltak közületek Boszniában?
Mindkét Gábor elsőbálozónak számított. Bosznia meg ugye nem EU.
Első legnagyobb probléma, full idegen hely, mobilnetet nem lehet csak úgy roamingolni, mert az aranyárba lenne.
Kaptunk egy bosnyák sim kártyát ismerőstől, betettem azzal a készülékbe, hogy pofon egyszerű lesz használni csak kövessem az instrukciókat, ami rá van írva a papírkára.

Megérkeztünk a horvát-bosnyák határral, megálltam kocsival, de nem sikerült beüzemelni a kártyát és - ekkor még azt hittem - a rajta lévő 15 GB netet. A Waze-ban be volt állítva az apartman címe, full idetaláltunk net nélkül, azzal nem volt baj. Igen ám, de megérkezve tapasztaltam, hogy itt csak egy pin kódos kapu van pedig azt hittem, hogy lesz recepció és ott majd megkapok minden adatot, melyik a miénk stb.

Itt tapasztaltam meg először, hogyan viszonyulnak a külföldiekhez a helyiek. Egy iszonyat rendes csajszit szólítottam le, tudott angolul. Nem volt rest wi-fijét megosztva, aktivizálni ténylegesen a bosnyák netes kártyámat, felhívta az apartman tulajt, hogy megjöttek a vendégei, és erre elbaszott a délutánjából 20 percet. Tök kínos volt, hogy ennyire feltartottam, de iszonyat hálás voltam. Meg annak, hogy a tulaj 5 perc alatt megjött és ajtót nyitott. 
Amilyen baromi hirtelen izzadtam meg a szituban, olyan gyorsan oldódott meg a helyzet, hála a segítőkész csajszinak, akit innen is csókoltatok! :)


Röviden megjegyezném, nem, nem olyan pofon egyszerű végig navigálni egy only bosnyák navigációs rendszeren és egy olyan felületen megvenni és online banki átutalás után meg aktiválni a megvásárolt díjcsomagot. Persze elsőre, legközelebb a 30 perces szintidőt biztosan le fogom 15-re redukálni.
Szállásunkat 7 éjre vettük ki, egyszerű 2 szobás apartman, saját konyhával, fürdővel. Volt néhány defektje pl. nem lehetett becsukni a WC ajtót, vagy nem volt só, meg nemdohányzó lakás ellenére olyan cigifüst áradt mindenből, hogy vágni lehetett volna, ennek ellenére arra jó volt, hogy pár napot előtte ott legyünk, és a végén kipihenjük magunkat, valamint a kocsi biztonságban parkolt.

Rajtcsomag átvétel

Szerdán utaztunk ki és mivel fiatal volt még az idő (szombaton volt a rajt - csak megjegyzem), a szállás elfoglalása után elnéztünk boltba - tök hasonló árak vannak, mint nálunk, valamint a kora este folyamán bringával elgurultunk a rajtcsomagunk átvételének helyszínére, hogy végre személyesen fogjunk kezet Nikicával. Ekkor szippantottuk magunkba első tapasztalatainkat a helyi közlekedés kapcsán.
Futár lévén láttam már egy s mást, de az, hogy itt valakinek 5 másodperce pirosa van, sokat nem jelent. Innentől ehhez tartottuk magunkat.

Az előzetes este 7 helyett már félkor ott lábatlankodtunk a Google által mondott helyen, előtte még a Rafiból vettem fel kápét (6% a konverzió), mert a szállást adó csávó így kérte, naná, vajon miért? :) De ez azért is volt jó döntés, mert sok helyen nem lehetett kártyával fizetni. Még hotelekben sem. Szóval melegen ajánlom bosnyák márkát vagy eurót magunknál tartani, inkább az előbbit. A váltás am az euró javára kb. 1:2-höz.

Egy kis dumcsival elszórakoztattam a szervező teamet, ez alatt megkaptuk a csomagot, amely tartalmazott prospektusok mellett apró GPS nyomkövetőt, helyi sim kártyát, ami nekünk már nem kellett, szponzor csecse-becséket. Kifelé jövet összefutottunk még Mariannal és Árpival, másik két brevet résztvevővel. Na őket azért emelném ki, mert fél évüket és nem kevés pénzt öltek a felkészülésbe erre az eseményre, és ezt most csak azért említem meg, mert később még lesz róla szó. Edzés gyanánt idén a lábukban volt már sok ezer kilométer mellett több mint 130.000m szintemelkedés. Velük se voltunk rest jó fél órát elpofázni, mielőtt elmentek felvenni a maguk csomagjait, majd visszahúztunk a szállásra és megfőztük az első napi sajtos-tejfölös tésztánkat, mint kiderült só nélkül... Okádék íze volt, de maga a tészta se volt azaz olasz ínyencség.

Bringa felnyergelése

Igaz volt még hátra két kövér nap a rajtig, de nem akartuk Józsi-módra hagyni a felszerelés összepakolását és annak felhelyezését a mai kor divatjának tekinthető bikepacking stílusban.

Itthon alapos munkát végeztem. Drive doksiban vezettem különböző kategóriákra bontva az elszállításra váró pakkot, még konyha mérleggel grammra pontosan lemértem. Ezért kaptam rosszalló nézéseket, megjegyzéseket. Miért, más nem így csinálja? :)
Egy nagyobb hátsó nyeregtáskába raktam a cuccok zömét, oda került a pótruha, hogy négy napig ne ugyanabba izzadjak, az esőcucc, szerszámok plusz tartalék alkatrészek némi kaja kíséretében.

Vittem két felsőcső táskát, az egyikbe becsomagolva az elektronika (GPS is) került kábelekkel, másikba meg a pipere cuccok gyógyszerekkel.
Kaját a kormányra rakott food pouchba raktam, müzli, zabszelet formájában, az út során váltakozó fajtákból valamint pár darab jutott a mez zsebeibe.

Igazából ennyi az egész, alvós feszkó nem került a tatyóba, mert tudtuk, hogy ha megcsináljuk a napi penzumot pihe-puha ágyikóban alhatunk, úgy napi 4 órát [...]

Időjárás

Legyek őszinte? Szerintetek Gabival hányszor néztük meg a különböző appokon melyik mennyi esőt és milyen szelet jósol a kezdetekre? Inkább ne találgassatok... Simán háromjegyű és lehet nem egyel kezdődik. Mondjuk alapból időjárás buzi vagyok, látszik, hogy gyűlölők szar időben tekerni, de sztem a riogatásnak szánt 37mm-es eső(?) 6h alatt az több, mint para.
Mondandómból kiderült, hogy nagy kamu az egész, Nikica már napokkal korábban megmondta, hogy hiába mondanak 100% esőt, annyira kiszámíthatatlan, hogy semmi értelme ezeknek.
Na és kinek lett igaza, hát persze, hogy a helyi hülyének. HÁLA ISTENNEK!

A lassú rajtnál és az első napon tapasztalt pár csepp és kisebb záporon kívül totál feleslegesen cipeltük magunkkal a 30 fok feletti hőmérsékletben az esős cuccainkat. Minél délebbre mentünk annál inkább befűtöttek, de a hegyekben se fáztam egy szál mezben. A második napi pokoli 250km-en át tartó pofaszelet leszámítva ideális időben bringázhattunk. Tavaly és tavalyelőtt úgy emlékszem még ennél is forróbb időjárás kényeztette az indulókat.

Briefing, promó ride, másnapi lassú és valódi rajt

Kicsit felpörgetve az irományt - mert ki akarna elolvasni egy újabb Báthory-kötetnyit - belekezdek a lényegbe.
Pénteken jött Nikicától az eligazítás. A piac mögött (talán művház?) jellegű fedett helyen tartott egy rövid köszöntőt. Minden egyes rider külön kiszólításra került, taps kíséretében. Mint a profik kézírásunkkal szenteltük indulási szándékunkat, valamint aki még nem kapta meg az indulási csomagját az itt átvehette, pl. Laci, aki apartmanunk harmadik lakójaként e napon érkezett. Az eseményre szinte minden nevezett bicóval érkezett, úgyhogy utána a főtéren gyülekező helyi lakosokkal kiegészülve, rendőri felvezetéssel tettünk egy kisebb karikát a belvárosban. Az egyik körpörgőben dobtunk egy balost, célbavéve a szállásunkat, majd eltettük magunkat holnapra.

Hajnali 4-kor csörgött a vekker, mivel csak 600 méterre voltunk a rajt helyszínétől és am se egy hatalmas metropoliszt képzeljetek el magatok elé. Három kereszteződés és már ott lehetett lenni.
Örömmel konstatáltuk, hogy egy gramm eső sem esett, és nem is várható. Ezért az esőcuccok mentek a táskákba. Szokásos reggeli rutin, kis kaja gyanánt a müzlinek feltettem tejet forralni (mert nem volt mikró se), majd mondom ráfújok még a gumira (latexszet használok) mert picit puhának érzem. 5,5-6 bar között meg is kaptam a túra egyetlen defektjét az apartmanban 25 perccel a rajt előtt. Hát volt húha anyázás, főleg miután a tej is kifutott...
Nagy kapkodás közepette a bekészített magnéziumos, multivitaminos pakk ottmaradt.

A közjáték ellenére simán begurultunk a rajtra, jöttek még utánunk, kellően felvettük a balkáni ritmust. Nikica mondott még néhány jó szót aztán az egyik srácot megkérték, hogy ténylegesen szakítsa át a rajtszalagot, ezzel útjára indítva valamennyi bicóst. A városból rendőri felvezetést kaptunk kifelé a 2x2 sávoson, dupla sorban haladtunk tempósan, hogy elérjük a real depart tényleges helyszínéül szolgáló Shell benyakutat.
Nikica külön szólította a kategóriák résztvevőit, akik csekély időkülönbséggel rajtoltak el.
Sorrendben, 200, 600, Race csajok, Race párosok, Brevet 1200 majd egyesével a leggyorsabbak a Race 1200-sek utánunk.

A második befejező részben lesz szó a konkrét tekerésről és az eseményen tapasztaltak kapcsán véleményformálásról. Az újabb fejezet elkészültéig türelmet kérek.