Eljött a Július és eljött a várva várt nap. Nagyon izgatott voltam már az azt megelőző napon a pakolásnál. Excel táblában, kategóriákra bontva írtam össze azokat a dolgokat, amelyeket elvittem, legyen az ruha, kaja, elektronikai vagy épp bringás cuccok. Voltak dolgok, amelyek inkább itthon maradtak, nagyon fejlett színkódos technikával dolgoztam, de végül így is 4 pakkom lett a bringa mellett. Utólag belegondolva kb. a fele is elég lett volna.

Elnézést kérek előre is, hogy ebben a témában kicsit bővebbre eresztem a mondókámat, de szerintem egyrészt megérdemli, másrészt bringás szempontból életem legmeghatározóbb esemény folyamata volt az Alpok-túra.

A bringás videókat szénné nézve próbáltam felkészülni mi is fog rám várni, ha valaki megkérdezi a túra előtt mi várható, szerintem úgy válaszoltam volna neki, hogy szép helyeket fogok bejárni, lehet néha lesznek nehézségeim az emelkedőkön, de megéri a fáradtságot. A túra befejeztével azonban egészen másféle, komplexebb érzéseim alakultak ki, amelyeket az utolsó napi szakasz leírása után próbálok meg összefoglalni, de azt tudom, hogy ezt nehéz lesz leírni :)

Szóval Júli 9, nem is, már Júli 10 éjfél, hajnal 00:30 körül indulás otthonról, fater segítségével utaztam a Szőnyi útra a BVSC uszoda parkolójához, ahova 02:00-re volt megbeszélve a találka. Fél órával hamarabb éreztünk, tartottam tőle, hogy túl korán, de már ekkor páran várakoztak a buszra, így nem voltam egyedül. Apummal kicuccoltunk a kocsiból, elbúcsúztam tőle, jó utat kívánt. Hamar összehaverkodtam az ott lévőkkel, és akik még utánam érkeztek. Pár ember korábbról már ismertem, hiszen egy alkalommal már tekertünk együtt még Áprilisban a Pilisben. A közös hangot hamar megtaláltuk, hiszen bringások vagyunk, főleg úgy, hogy a többiek biciklijének szemrevételezése közben konstatáltam, hogy másik öt embernek is ugyanolyan sárhányója van. Népszerű márka a Crud MK2 :)

A busz bicikliszállítóval együtt Debrecenből érkezett, hiszen a társaság is két helyről jött. Az egyik fele még Miskolcon felszállt, a másik része pedig az említett helyen gyülekezett. Jókora késéssel, kb. 03:30-ra érkeztek meg, és még csak eztán következett a cuccok és a bringák pakolása szemerkélő esőben. Elsőre nem ment könnyen, ráadásul minden cuccunkat zsákokba kellett rakni, mert a bringa szállító felülről fapallós volt, tehát azon átcsorog az esővíz. Nagy nehezen reggel hat óra tájban gördültünk ki a parkolóból, 19-en ültünk a buszon, négy fő pedig autóval indult a 0. napi szállásunkra, Ausztriába Mötz településre. A túráról annyit még mindenféleképpen elmondanék összességében, hogy ez a túra a szálláshelyeknek úgy volt beadva, hogy egy keresztény zarándok túra, a hívek biciklivel járnak be olyan helyeket, amelynek valami köze van a valláshoz és a szállások is ehhez a témához kapcsolódó helyeken voltak, legyen az akár kolostor, templom, parókia, nővérszálló stb. Annyit még hozzátennék, hogy én egyáltalán nem gyakorlok egy vallást sem, de ahogy elnéztem a többieket közülünk sem sok ilyen ember volt. Nem volt kötelező részt venni semmilyen vallási ceremónián sem, fakultatív programként aki akart mehetett, bár erre sok időnk nem maradt, de ezt majd a későbbiekben megírom.

Bosszantóan hosszú utazás ellenére (kb. 900 km) pihenni nem sikerült a buszon, talán az adrenalin vagy az előző napi nagy alvásnak köszönhetően, de nem éreztem fáradtnak magam, hiába tettem le a fejem még elbóbiskolni sem sikerült. A beiktatott pihenőhelyekkel és a be nem iktatott eltévedésekkel együtt este 21:00-re érkeztünk meg a kijelölt szálláshelyre, amely nem volt más, mint egy parókia a főtéren. Az eltévedésre visszatérve még Salzburg előtt délnek lefordultunk a pályáról Bischofshofen irányába totál feleslegesen, ahelyett, hogy a német autópályán körbe mentünk volna a síkabb vidéken Innsbruck felé. Sebaj, így láttunk szép szurdokokat az ablakból, elégettünk pár deci üzemanyagot azzal, hogy egyesben a buszt a sofőr feltolta a néha 15-20%-os emelkedőn a Dientner Sattel majd a Filzensattelra. Volt nem kicsi kuplung majd fékszag. Lehet, hogy erre rövidebbnek mondta az ő készüléke, de hogy nem kicsit volt hosszabb időben és üzemanyagszámlában az út, az hót szentség. Közben néztünk a GPS-en, hogy időben és távban egyre távolodunk Mötztől, így már tudtuk oda lesz a pakolás miatt a pihenő időnk. Volt még útépítés végett hosszú percekre lezárt útszakasz, ráadásul valamelyik faluban a hágók után az osztrák yard is lekapcsolt minket, mert az egyik profi bringás csapatnak az osztrák körön ellopták az összes kétkerekűjét, így látva a futón a bringákat két helyes - egy barna, egy szőke bombázó rendőrnő - megállított minket. Nem lehettek a kerékpár sportban jártasak, mert a mi bringáink nem úgy néztek ki, mint a profiké, kicsit sem :D Az intermezzók miatt baromi későn érkeztünk meg a szálláshelyre, akik kocsival mentek, azok már du. 16:00-kor ott voltak és nem tudták mi a fene van velünk, hol maradunk már. Fáradságos cuccolás, rövid vacsora (két 7days croisant) és a másnapra való előkészülés után (ami az első napokban még marha lassan ment) 23:00-kor már az igazak álmát aludtam két összetolt fotelen az alagsorban. Még az sem zavart, hogy sofőrünk egy kanapéval odébb húzta a lóbőrt rendesen, szerencsére felkészült voltam - füldugó, szemellenző. Másnap korán keltünk reggel és következett életem első két ezrese, a Passo Rombo leánykori nevén a Timmelsjoch.