Az este a demontei camping tulajdonosával, Erikával elég nehezen sikerült megértetnünk magunkat, mert csak mi egyáltalán nem olaszul, ő pedig kb. ugyanannyi angolul. De halál jófej a csajszi, aki egy személyben a kemping üzemeltetője és a fámília Mammája. Tipikus hangosan beszélő család fogadott minket hétvégi szálláshelyünkön, jó kedélyűek, ahogy néztem szerettek enni, inni, társalogni. Furcsa volt a pörgő esti tere-ferébe belecsöppeni este 9 táján, de jókat mosolyogva és bólogatva átvettük a hangulatot, bár hogy miről volt szó, arról halovány lila gőzünk sem lehetett.

Talán Erika öccse lehetett az, aki elnavigált minket a kempingen belül. Mutatta, hogy mely helyek szabadok, mi pedig nem tököltünk, már az elsőre mondtuk, hogy ez jó lesz. A talaj csillagos ötös, ott létünkkor vetésforgó szerűen locsolták a jobb oldali parcellákat, míg a bal oldalon foglaltak helyet a vendégek. Eszembe jutott a bédoini gránit keménységű talaj, itt meg szinte kisujjal leszúrtam a cöveket a földbe.

A tusolás nem ingyenes, 1 alkalom 1 €-ba kerül, de jól esett a forró zuhany, ami nem időkorlátos. A WC olyan pottyantós, slaggal lecsapatós, kicsit puritán, de tetszett az egyszerűsége és nem drága. Kb. 10 € volt fejenként.
3 éjszakát maradtunk, csütörtökön este érkeztünk és vasárnap szándékoztunk hazaindulni kora reggel. A kempingről még annyit, hogy van neki kis játszótét része - bohóckodtak is rendesen a lurkók, meg a locsoló slagjával sikongatva csapatták egymást a jéghideg vízzel - lehet mosni, mosogatni, étterem is tartozik az ingatlanhoz.
Ami bringás szempontból még fontos lehet, hogy nem közvetlen a városban, hanem a hegyek lábánál található és oda viszont fel kell kapaszkodni rendesen. 10-13%-os emelkedő vezet fel a kempingig, egy kemény bringás nap végén tud kellemetlenséget okozni. No, de ennyit a kempingről.

A két hátralévő bringás napot úgy terveztük, hogy pénteken - mivel Móni és Tomi nem volt - a Lombarda-hágóval kezdünk, majd kiegészítésnek felkapaszkodunk a szomszédos Szent Anna kolostorba, ahol egyébként 2016-ban majd a Giro is járni fog.
Kocsival elmentünk egy nagy, Vinadioban található parkolóba, majd a bringákat lepakolva 9 körül elindultunk fel az emelkedőn. Szomorúan tapasztaltam, hogy agyatlan fejemmel az előző nap elfelejtettem feltölteni a GPS-em, ezért csak telefonnal rögzítettem az adatokat. Így %-okat nem láttam magam előtt, de mivel már jártam szűk egy hete a Lombardán, már kívülről fújtam mi hol, hány %-os lesz.
Hétköznap lévén a forgalom szinte zérónak számított a múltkori agyrémhez képest. Baromira élveztem újfent a tekerést, úgy döntöttem, hogy ezúttal annyira nem állok meg fotózkodni, hanem menet közben inkább filmezek és haladok ahogy tudok. Hátulról egy full supported túrás társaság vágott hátba, németalföldiek lehettek és úgy vágtak hátba filmezés közben, mintha szemből jöttek volna.

A tetőn a velük tartó 60 év körüli kocsi sofőrje szinte még fel sem értem a csúcsra, már odalépett hozzám, hogy segíthet e elkészíteni rólam a fotót. Ugyan még kicsit kapkodtam az életet adó oxigén molekulák után, de nem utasítottam el az úriember kedvességét.
Az út felső részén pótoltam a korábban Andreával való társalgás miatt kihagyott filmezést, így ezt a részt is sikerült megörökítenem. Szerencsénkre ezúttal is szikrázó napsütésben és 30 fokos melegben tehettem.

Ezúttal alaposabban szemügyre vettem a bunkereket, erőd romokat, majd 30 perc pihenőt követően elindultam visszafelé a kereszteződésbe, ahol majd a Szent Anna kolostor felé vettem az irányt. Gurulás közben futottam össze sorrendben Mónival majd Tomival ők pont az erdős rész vége felé jártak, majd később ők lábon is bejárták a bunkereket, bár nem voltak olyan jók - állításuk szerint - mint a Bonetten. 

A Szent Anna kolostor kb. 3 kilométer plusz az elágazástól. Adatom ugyan végül nem volt róla, de kb. 7-8%-os lehet átlagban az emelkedő meredeksége, a vége ahol a kereszt van fent, és nagy parkoló az autóknak - viszont eléggé becombosodott, ott simán lehetett 13-15%.
Fent elég sokan - annak ellenére, hogy péntek volt - piknikeztek, pihentek családostól. Lazán kiterítették a pokrócot, fel a napozó gombát elő a kis asztalkát és ment ezerrel a szieszta kora délután.

A kolostortól azt hittem jobb rálátás lesz a Lombarda völgyére visszafelé, de csalódnom kellett. Kicsit több látnivalót sejtetett az, hogy lentről parádésnak tűnő fekvése van az egyházi intézménynek.
Az sem túlságosan tetszett, hogy eléggé elhanyagoltnak tűnt a hely, sok helyen méteres fű akadályozott a kilátásban. Éppen ezért nem sokat időztem, hanem a délelőtt bejárt útvonalon legurultam a hágó tövébe. Menet közben még elhagytam a már eléggé megviselt nyeregtáskám, de halva annak puffanását lesatuztam.
Mivel a többiek tudtam, hogy csak később fognak érkezni, ezért lábon indultam vissza Demontéba. A forgalom eléggé tré volt ezen a tranzit útvonalon Vinadion keresztül. Két kezemen nem tudtam volna megszámolni hány kamion zúgott el mellettem az 1x1 sávos szűk és kanyargós szakaszon, amelynek a széle olyan jó olaszosan tiszta bordázott volt a töredezettségtől.
2 órára már Demontéban voltam és annyira gyerekcipőben járt az idő, hogy alaposan szétnéztem a tetszetős városkában. Jártam a központban, szűk sikátoros utcákban, ahol árusok kínálgatták portékáikat és belengte a levegőt a tipikus olasz konyha illata. Néha egy-egy nyitott ablakból lehetett hallani a kanálcsörgést és a kaja közbeni pofázást, amolyan jó olasz módra, magamban jókat mosolyogtam.

A városnézést a Colle Fauniera emelkedőjének kiindulópontjának megkeresésével zártam, majd visszaindultam a kempingbe a már emlegetett plusz szinteket gyűjtve. Visszaérvén elkértem a tusoló kulcsát, majd a közel 40 fokban szénné zuhiztam magam, utána pedig rendeltem egy sört az étteremben Erikától.
A sör mellé sörkorcsolya gyanánt kaptam chipszet. Nem szoktam ilyen dolgokkal élni, de kimondottan jól esett a pikáns fűszerezésű ropogtatni való, nem is beszélve a tulaj kedvességéről. A sörtől kedvem lett volna becsatlakozni a háziak diskurálásába, de nyelvtudás híján félig bódult állapotban főztem egy sajtos tésztát. 

A pénteki nap úgy látszik az alkohol jegyében telt, mert a gyufám a kocsiban maradt, ezért kénytelen voltam a szomszéd német idősebb házaspártól kölcsön kérnem. Kisvártatva a pár férfi tagja snapsszal a kezében jelent meg és ahogy ilyenkor szokás nem illik visszautasítani a kedvességet. Hozzáteszem kimondottan finom körtepálinkával kínál meg az ürge, úgyhogy annak se lettem volna ellene, ha még egy körre meghív. Ez elmaradt, de a sajtos tészta nem, ami közben elkészült én pedig galád módon megtartottam emlékül a doboz gyufát :)

Mialatt a másik két jómadár visszatért a Lombardáról addig a sátrak hermetikus elzárásáról gondoskodtam, mert egy kis vihar szerűség, de csak néhány esőcsepp kísérte a viharos erejű szelet. Egyből kezembe kaptam a mobilt, hogy vajon az utolsó tekerős napra milyen időt jósolt. Annyira nem voltam elragadtatva attól a ténytől, hogy 30-40-%-os thunderstormot jelzett a kora délutáni időszakra. Gondoltam majd megússzuk, mint a mait, amelyre 80%-os eséllyel jósolta az esőt és semmi nem lett belőle, biztam a jó találati arányban.